393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Egészen Dubajig menekülhetnek a kedvező adózási feltételek miatt a vállalkozók

10perc.hu
2022. 09. 16.

Sokan alapítanak céget az Egyesült Arab Emirátusokban a KATA után, ahol nem kell véglegesen búcsút inteni a kedvező adózási feltételeknek és a minimális adminisztrációnak.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata esetében történt változások számos érintett vállalkozót sarkallnak arra, hogy átgondolják működésüket, és azt, miként lehetne úgy folytatni a tevékenységüket, hogy a változás az életminőségüket ne, vagy csakis pozitív irányban befolyásolja.

A nem helyhez kötött, illetve nemzetközi színtérre is kilépő, főleg szellemi tevékenységet folytató egykori katások dönthetnek úgy, hogy Dubajban alapítanak céget, ahol a feltételek éppolyan kedvezőek, mint amit katás vállalkozásuk esetében megszoktak, sőt, számos további előnyre is számíthatnak. Sokak számára az adómentesség a leghangosabb hívószó.

"Ez a megoldás kétféleképpen működhet. Egyrészt úgy, hogy a vállalkozó a céget Magyarországról irányítja, dubaji cégén keresztül, másrészt ki is költözhet az Egyesült Arab Emírségekbe. Dubajban a lakosság 90%-a külföldi, akik dolgozni érkeztek az Emirátusokba. A munkaviszonyt szigorúan veszik, cégtulajdonosként befektetői, munkavállalóként munkavállalói, családtagként pedig hozzátartozói vízummal lehet itt tartózkodni" - mondta el a 10perc.hu kérdésére az évek óta Dubajban élő adószakértő.


Dubajban a cégalapítás - bankszámla nyitással együtt - szakemberek közreműködésével, minden ügyintézéssel együtt, maximum 6-8 hétig tart       Fotó: freepik.com


Ezek mindegyike határozott időre szól, de bármennyiszer megújítható. Azonban a vízum nem kötelez folyamatos ott-tartózkodásra, csupán azt követeli meg, hogy tulajdonosa félévenként egy alkalommal belépjen az országba.

Miután az elhatározás megszületett, a megvalósítás már nem vesz igénybe sok időt. Dubajban a cégalapítás - bankszámla nyitással együtt - szakemberek közreműködésével, minden ügyintézéssel együtt, maximum 6-8 hétig tart, azt követően akár azonnal lehetőség van a kiköltözésre.

Főkép forrása:
freepik.com

Hirdetés

További cikkek