Mai névnap:

Djokovics a reptéren várakozik, nem engedik be Ausztráliába

10perc.hu
2 hete
Kiemelt kép: Instagram/Novak Djokovic

A húszsoros Grand Slam-bajnok szerb világelső nem hajlandó bizonyítani, hogy miért nem kell neki oltást kapnia, míg az Australian Open hazájába kizárólag beoltott emberek utazhatnak be.

Noha már kilencszer emelhette fel Melbourne-ben a győztesek kupáját Novak Djokovics, könnyen előfordulhat, hogy idén még Ausztrália területére sem léphet be. Ugyanis a helyi törvények előírják, hogy csak az utazhat be az országba, aki felvette a covid elleni oltást. Nos, a szerb világelső erre nem hajlandó, így ausztrál theage.com.au híre szerint hiába érkezett meg a csapatával Melbourne-be, a szabályok miatt nem hagyhatja el a Tullamarine repülőteret.

Úgy tűnik, vannak országok, ahol a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és a hivatalos szerveket egyáltalán nem érdekli, hogy az idei első GS-torna szervezői különengedélyt adtak Djokovicsnak az indulásra. Már maga az ausztrál miniszterelnök is beszállt a történetbe, és Scott Morrison kijelentette, ha a szerb világelső nem tud hitelt érdemlő igazolást bemutatni arról, hogy orvosilag nem oltathatja be magát, már szállhat is fel a hazafelé tartó repülőre, mert az országba nem teszi be a lábát.


Jaala Pulford, Victoria állam sportminisztere a Twitter-oldalán úgy fogalmazott, a szerb nem kap egyéni vízumot tőlük     Fotó: theage.com.au


Az ausztrál határőrök sem estek hasra Djokovics előtt, és miután nem igazolta, hogy az ottani szabályoknak megfelel, így nem hagyhatja el a repülőteret, míg Jaala Pulford, Victoria állam sportminisztere a Twitter-oldalán úgy fogalmazott, a szerb nem kap egyéni vízumot tőlük, ugyanis annak jóváhagyása a szövetségi kormány, az orvosi mentesség megítélése pedig az orvosok dolga.




Hirdetés
Hirdetés