Mai névnap:

Cigányzenészekkel csinál tölcsért a kezéből Zalatnay Cini

10perc.hu
1 hónapja
Kiemelt kép: Facebook

Az énekesnő legnagyobb slágereit a Bangó János prímás vezette zenekar október 31-én a Terminál Clubban mutatja be.

Zalatnay Sarolta, kimondani is elképesztő, 58 éve dolgozik fáradhatatlanul a zenei pályán. Cini 1963-ban ragadott először mikrofont, azóta számtalan felejthetetlen slágert ajándékozott a közönségének,18 nagylemeze és körülbelül 50 kislemeze jelent meg, és közel 600 dalt énekelt el.

A közelmúltban Cinit egy lelkes zenerajongója kereste meg – ő egyben a produkció zenei producere –, akinek az az ötlete támadt, hogy Zalatnay legnagyobb slágereit cigányzenészek hangszereljék át és velük közösen adja azokat elő az énekesnő. Az ötletet végül a tett követte, és a rendhagyó koncertet pedig Budapest egyik kedvelt szórakozóhelyén, a Terminál Clubban tartják meg október 31-én, több száz bulizó fiatalnak.

„Őszintén megmondom, hogy a sok évtizedes zenei pályafutásom során még soha nem leptek meg engem a saját dalaimmal… Most sikerült. Csodálatosan szól minden slágerem, egészen más élményt adnak ebben a stílusban a jól ismert dallamok és szövegek. Teljesen elvarázsolt. Izgatottan várom az első közös élő koncertünket” – mondta Zalatnay Sarolta.


Az énekesnő legnagyobb slágereit a Bangó János prímás vezette zenekar október 31-én a Terminál Clubban játssza el     Fotó: Retroween Party


Az est folyamán a legnagyobb slágerek csendülnek fel, elhangzik a Hol jár az eszem, a Mindig kell egy barát, a Nem vagyok én apáca, a Tölcsért csinálok a kezemből, a Könnyű álmot hozzon a szél, a Hosszú forró nyár, a Minden te vagy nekem, de Cini tolmácsolásában örökzöld slágerek is hallhatóak lesznek.

A vokálban Kabelács Rita, Szegedi Tímea és Gyuris Rita kíséri Cini szólóját, a hangszereken Bangó János prímás, Csík Sándor nagybögős, Onódi László brácsás, Ökrös László klarinétos, Bangó Ernest cimbalmos, Duka Elemér csellós, Gazsi Norbert zongorista, Dani János gitáros, Balogh Gyuri dobos játszanak majd.




Hirdetés
Hirdetés