Nova Kahovkában tíz méterig, Dnyiprjanyban nyolc méterig, Korsunkában pedig 5,3 méterig emelkedett a vízszint, és ez az állapot szakemberek szerint körülbelül 72 órán át tarthat, összesen 32 települést öntött el az ár.
Példátlan terrorakcióra került sor a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójánál. Fegyveresek felrobbantották a gátat a Dnyeper folyón. Természetesen az ukránok is és az oroszok is a másik felet vádolják a tett elkövetésével. Az eddigi értesülések szerint a robbantásnak nincsenek sem civil, sem katonai áldozatai.
Az ukrán parancsnokság Facebookon azt közölte, vizsgálják a pusztítás mértékét, valamint a kiömlő víz és az elöntött területek léptékét. A víztározó látja el vízzel a zaporizzsjai atomerőművet is. Orosz hírügynökségek azt jelentették, a gát átszakadt és a víz elöntötte a környéket.
Vlagyimir Leontyjev, a város orosz hatóságok által kinevezett polgármestere a Rosszija 1 tévécsatornának elmondta, elérte az ár Nova Kahovka települést, miután "az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet". Nova Kahovkában rendkívüli állapotot vezettek be.
Az oroszok szerint Kijev áll a terrorista robbantás mögött, a katonáik riadókészültségben vannak a támadás miatt Fotó: AFP
Leontyjev azt mondta, hogy a város elleni ukrán tüzérségi csapások a Dnyeper jobb partjáról a nap folyamán is folytatódtak. A "terrorcselekményekért" a kijevi hatóságokat tette felelőssé és azokat, "akik őket irányítják". A polgármester fő feladatként a lakosság elszállítását és az áramütés lehetőségének kizárását nevezte meg.
A lakosokat felszólították a legszükségesebb személyes tárgyak, iratok, valamint három napra elegendő élelmiszer és ivóvíz összekészítésére, valamint a gáz és a víz elzárására. Nova Kahovkában tíz méterig, Dnyiprjanyban nyolc méterig, Korsunkában pedig 5,3 méterig emelkedett a vízszint, és ez az állapot szakemberek szerint körülbelül 72 órán át tarthat.
A kahovkai vízerőműtől lefelé 14 települést áraszthat el a folyó, a területen mintegy 22 ezer ember él. Herszon megye ukrán ellenőrzés alatt maradt részén a RIA Novosztyi hírügynökség szerint nyolc települést áraszt el a víz. A zaporizzsjai atomerőmű részéről kiadott tájékoztatás szerint a vízszint csökkenése nem jelent veszélyt a nukleáris biztonságra, a létesítmény ugyanis más forrásból biztosítja vízszükségleteit.
Minden élőlény menekül az elárasztott településekről Fotó: Facebook/Nataliia Yusupova
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója ugyanakkor orosz terrorakcióról beszél. „Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet” - jelentette ki a tanácsadó egy tévéműsorban. Emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű "felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának" minősül.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója szintén a tévéműsorban közölte, hogy már kora reggel nyolc települést és a megyeszékhely, Herszon városának egy lakóövezetét teljesen vagy részben elöntötte a víz a kahovkai vízerőmű orosz megszállók általi felrobbantása következtében. Hozzátette: szervezik az elöntött települések lakóinak buszokkal történő evakuálását.
Dmitro Kuleba külügyminiszter szörnyű háborús bűnnek és valószínűleg az elmúlt évtizedek legnagyobb, Európában bekövetkezett ember okozta katasztrófájának nevezte a kahovkai vízerőmű elleni orosz támadást. "Ez egy szörnyű háborús bűn. Az egyetlen módja annak, hogy megállítsák Oroszországot, a 21. század legnagyobb terroristáját az, ha kiüldözik Ukrajnából" - írta a tárcavezető a Twitteren.