A térségben soha korábban nem volt olyan súlyos áradás, mint amit most tapasztalnak.
Hat ember életét vesztette a Szlovéniában pusztító árvizek miatt. Az országban a legmagasabb szintű, vörös riasztás van érvényben – számolt be az ATV Híradó. A szlovén hadsereg légifelvételein látható, hogy mekkora pusztítást végeznek az áradások az ország északi és nyugati térségeiben. Ezek miatt csaknem minden utat lezártak az érintett régióban.
A térségbe több mint 600 katonát vezényeltek ki az elhárítási munkálatok segítésére. Már elkezdték a feltakarítást ezen a településen, amelyen végigsöpört az áradás. Most az utcákon áll a sár. A péntek óta tartó áradás utakat és hidakat öntött el és rongált meg. A szlovén kormány 10 millió eurós humanitárius segítséget jelentett be az árvízkárosultaknak.
Szlovéniában a legmagasabb szintű, vörös riasztás van érvényben Fotó: Facebook/Primoz Kobe
"Két álmatlan nap és éjszaka után még mindig küzdünk. Bátorító látni, hogy mennyien jelentkeztek önként, hogy segítsenek és támogassanak minket. A városunk, Prevalje szinte teljesen víz alá került. Az ipari zónákat összekötő hidak összeomlottak, és jelenleg nincs ivóvizünk sem. Amennyi víz van az pedig szennyezett" – mondta a település polgármestere.
A világ más tájain is gondot okoznak az árvizek. Szintén áradások pusztítanak Olaszország Szlovéniával határos régiójában, ahol utcák váltak folyókká. Több helyen pedig jégeső miatt bokáig érő jégben gázoltak a lakosok. Alaszkában egy egész ház beleomlott az áradó folyóba, a gleccser gát kitörése után. Több mint negyvenezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát északkelet-Kínában, ahol szintén áradnak a folyók. Az országban 50 folyó vízszintje miatt adtak ki riasztást.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!