EUR: 386,71 Ft
USD: 363,21 Ft
CHF: 400,81 Ft
GBP: 445,08 Ft
RON: 77,83 Ft
RSD: 3,30 Ft

Ismét parádézott Kim Dzsongun

Külföldi hírek
10perc.hu
2 éve
Kiemelt kép: KCNA

Az észak-koreai kommunista állam megalapításának 73. évfordulóján rendezett ünnepséggel ismét üzent a diktátor a nyugati világnak.

Hatalmas katonai parádéval ünnepelte meg az észak-koreai kommunista diktátor, Kim Dzsogun a rendszer megalapításának 73. évfordulóját. A The Guardian által közölt riport szerint – melyet a Koreai Központi Hírügynökségtől vettek át – maga Kim is részt vett a phenjani ünnepségen, igaz, arról nincs információ, hogy beszédet is mondott volna.

A katonai parádén ezúttal is felvonultak a legfejlettebb harci eszközök, vadászgépek repültek el az államalapító Kim Ir-szenről elnevezett tér felett, míg a katonák egy része vegyvédelmi szerelésben lépdelt el a diktatúra vezetői előtt.


Hatalmas katonai parádéval ünnepelte meg az észak-koreai kommunista diktátor, Kim Dzsogun a rendszer megalapításának 73. évfordulóját     Fotó: KCNA


Érdekesség, hogy az állami televízió, noha felvette a parádé minden percét, csak órákkal később adta adásba az ünnepről készített műsort, és a észak-koreai hírügynökség is csak ekkor számolt be az eseményről. Kim Dzsongun egyébként bejelentette, a következő időszakban fokozni fogja az ország nukleáris elrettentő és megelőző csapásmérő képességét, mintegy válaszul arra, hogy Joe Biden amerikai elnök nem hajlandó az Észak-Koreát sújtó szankciók feloldására, és elődje, Donald Trump által megkezdett tárgyalások folytatására.


A katonák egy része vegyvédelmi szerelésben lépdelt el a diktatúra vezetői előtt     Fotó: KCNA


A politikai elemzők szerint azonban Kim nincs könnyű helyzetben hatalomra jutásának tizedik évfordulójához közeledve, hiszen az ország határait lezáratta a Covid terjedésének megakadályozása érdekében. Ugyanakkor a diktátor bejelentette, ha az amerikaiak és Dél-Korea feléleszti a világjárvány idejére felfüggesztett közös hadgyakorlatait, akkor előre meg nem határozott ellenintézkedéseket tesz az ország rendszerének biztosítása érdekében.