A hét közepéig egyre erősödik a felmelegedés, ám a hét második felében akár még havazhat is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése alapján igencsak változatos időjárás vár ránk a következő napokban. Amíg a hét közepéig erősödik a nappali felmelegedés, de a hét második felében ismét hidegfront érkezik, a hóesésen sem csodálkozhatunk majd.
Hétfőn, azaz ma mindenütt várható több-kevesebb napsütés, csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, az Alpokalján és a Nyírségben meg is erősödik a szél, napközben 7-12 fokig melegszik a levegő.
Kedden, szerdán és csütörtökön a köd feloszlását követően országszerte derült vagy gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nélkül. A maximumhőmérséklet kedden 10-15, szerdán 10-16, csütörtökön 12-18 fok között valószínű.
Pénteken észak felől hidegfront felhőzete húzódik az ország fölé. Ebből több helyen lehet esőre, záporesőre és - főként a hegyekben - hózáporra számítani. Sokfelé megerősödik a szél is, és napközben 4-13 fok között alakul a hőmérséklet.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!