Emmanuel Macron francia elnök kedden bejelentette: már a következő hónapokban betiltják a közösségi oldalak használatát a 15 év alattiak számára Franciaországban. A döntés közvetlen előzménye egy tragikus eset volt: egy diák halálra késelt egy pedagógiai asszisztenst egy francia iskola előtt - írta a 444.hu.
„Nem várhatunk” – jelentette ki Macron a történtek után. A szigorításokról az elnök az X-en (korábban Twitter) is beszámolt, ahol azt írta, hogy masszív szankciók jönnek.
Életkor-ellenőrzést vezetnek be a kések webes árusítására is
Az elnök bejelentése szerint a jövőben életkor-ellenőrzés vonatkozik majd a késeket árusító weboldalakra is, hasonlóan ahhoz, ahogy már eddig is működött a pornográf tartalmak esetében.
A Politico beszámolója szerint a francia hatóságok már elérték, hogy több közösségi platform – például az X, a Reddit, a Bluesky és a Mastodon – korhatár-ellenőrzést vezessen be, miután ezeket a platformokat „pornográf weboldalnak” minősítették a szabályozás szerint.
Már hatályban vannak a szigorúbb szabályok a felnőtt tartalmakra
Az életkori hozzáférést szabályozó rendelkezések június 7-én léptek életbe, és ennek következményeként például a Pornhub teljesen leállította a működését Franciaországban.
A most bejelentett közösségimédia-tilalom a 15 év alattiak esetében ehhez hasonló elven működne: csak életkor-ellenőrzés után lehetne regisztrálni és használni ezeket az oldalakat.
A francia kormány ezzel az intézkedéssel a fiatalokat érintő erőszakos cselekmények, online zaklatás és egyéb káros hatások visszaszorítását célozza.